2009. június 23., kedd

Olaszországban is őrjöngenek a cionbolsevikok

Drasztikus intézkedésre szánta el magát a szokásosan szervilis olasz szövetség mindezt az államügyészség segítségével: a jövőben tilos lesz a fasiszta karlendítés az olasz stadionokban.

Egy olyan köszönési formáról van szó, amely évtizedek óta a fasiszta ideológiával köthető össze, azaz erősen diszkrimináló és intoleráns – áll többek között a döntés indoklásában. Az eset a Verona ultráinak egyik vezetője miatt került az ügyészség elé, aki 2001 decemberében (!) az udinei Friuli-stadion előtt mindenkit karlendítéssel köszöntött. A hosszúra nyúlt ügyben az ultra faramuci módon azzal védekezett, hogy tulajdonképpen a köszöntés ironikus voltát szerette volna kihangsúlyozni.

(Barikád)

Kuruc.info kommentár: Az eset nagyon hasonlít arra, maikor évekkel ezelőtt a Lazio SS népszerű játékosát, Paolo di Caniot vegzálták a hatóságok, amiért rendszeresen karlendítéssel köszöntötte a lelátókon helyet foglalt szurkolóit. Olaszországban sem a fasiszta, sem a kommunista jelképek nincsenek betiltva, ám a jelek szerint egyre inkább csőlátásúvá válik az igazságszolgáltatás: amolyan, csak széljobbra néző. Hisz arról még nem érkezett hír, hogy a Livornot megbüntették volna a sarló-kalapács miatt... (Geyer Kuruc.info)

Saját kommentár:
Úgy látszik, Európa egyik utolsó bástyája, Olaszország is elesett. Azonban nem sajnálkozni kell, hanem harcolni, hogy visszájára forduljon a helyzet.