2008. december 20., szombat
Izrael: terrorállam
Azt hiszem, a fenti videó nem igényel különösebb kommentárt. Aki nem ért angolul, az is pontos képet kaphat arról, hogy Filisztea fiai nem azért ragadnak fegyvert, mert ez a heppjük, hanem mert a megszálló és elnyomó izraeli állami terrorizmus erre kényszeríti a földjeiket és magukat védő palesztin harcosokat.
Az is jelzi Izrael ótvaros fajpolitikáját, hogy míg a világon mindenki, aki ki tud mutatni legalább egy zsidó nagyszülőt, jogosult az izraeli állampolgárságra, míg aki azt tudja igazolni, hogy valaha ott élt, csak elmenekült a zsidó megszállók elől, azt nem engedik vissza – mondván: maradhatott volna.
2008. december 16., kedd
Messzire elér a babók keze – Hát még az orruk!
2008. december 14., vasárnap
Cipi Livni: Az araboknak el kell hagyniuk Izraelt
Mivel azonban az arabok jóval tökösebbek, mint az érdektelenségbe, ostobaságba és gyávaságba süppedt magyarság, Livni „kisasszonynak” azért több félnivalója van, mint Feri bohócnak. Mostanában, mióta a zsidók — újfent — megszegték a tűzszüneti megállapodást, meglehetősen kis ívben, alacsonyan röpködnek a kasszám-rakéták. Jó lesz vigyázni, nehogy valamelyik levigyen egy-két kampós orrot...
2008. december 13., szombat
Fellépés a magyar földet már magukénak érző zsidók provokációja ellen
Hazafiak! Csak nemrég volt, hogy a deviáns homokos csürhe magamutogató felvonulásától meg kellett védenünk nemzeti történelmünk nagyjaira emlékező szakrális terünket, a Hősök terét, és máris itt az újabb, minden eddigit felülmúló vérlázító provokáció: a „Hanuka rekord”. Mert ez most tényleg provokáció.
A hazánk fővárosában utóbbi években minden karácsonyi időszakot megkeserítő, a köztereinken valami eddig ismeretlen ünnepet ülve zajongó Salamon Berkovitz-féle zsidó szekta minden eddigi határon túlmenni készül. December 21-én, mely nemcsak, hogy idén aranyvasárnap – azaz az adventi ünnepkör fontos napja –, de egyben a téli napforduló napja is, mely az eredeti, ősi karácsony ünnep szakrális időpontja, és mely napokon a hagyományőrzők országszerte tömegesen megülik e jeles eseményt, ők „Hanuka rekordot” készülnek felállítani a budapesti Hősök terén.
Mondhatnánk, hogy számunkra felfoghatatlan, mi szükség van erre, és általában az egész utcai hanuka vircsaftra, agresszív magamutogatásra, de nem mondjuk, mert pontosan tudjuk az okát. Amennyire jelen helyzetünkben kénytelenek voltunk utánanézni, egy régi „fergeteges zsidó győzelemre” emlékeznek ezzel az eseménysorral, amely egy nyilvános színpadon, gépzenekíséret mellett örökzöld slágereket dalolászó hájas, pajeszos zsidógyerek cincogásából, meg a színpad előtti táncikálásból, illetve a zenebona végén egy sokágú vasállványon lévő petróleum lámpa meggyújtásából áll nagyjából (legalábbis amikor „volt szerencsénk” személyesen látni, akkor ilyen volt). Mivel a „produkció” még a dél-amerikai indán utcazenészek műsorának kulturális értékétől is messze elmarad, nyilván művészet közvetítése helyett valami más célja lehet az egésznek.
Megismerkedve a hanuka ünnep történelmi lényegével, rájöhetünk, hogy ez tulajdonképpen egy győzelmi tor megülése a legyőzöttek felett. És ennek a most már évek óta tartó, a karácsonyi ünnepkört megzavaró utcai csinnadrattának Simon Peresz elkottyantott kijelentése ad igazi értelmet.
Ennek fényében felháborítónak, és mélységesen sértőnek, sőt megszentségtelenítőnek tartjuk a Hősök terének, mint helyszínnek, és ráadásul az időpontnak is a kiválasztását, mert számunkra az egésznek az a kicsengése, mintha a magyar nemzet feletti uralmukat szeretnék ezzel kifejezésre juttatni.
Ezért felhívjuk az esemény megrendezésén szorgoskodó zsidó szervezőket, hogy keressenek a rekordjukhoz valami hozzájuk jobban köthető helyet, mondjuk Tel-Avivot, Jeruzsálemet, vagy legalábbis valamelyik zsinagóga környékét, és álljanak el a tervüktől, hogy ezt az eseményt a mi szent terünkön rendezzék meg.
Hogy eme követelésünknek nyomatékot adjunk, felhívunk minden magyar hazafit, hogy december 18-án 18 órakor, lehetőleg Árpád-sávos zászlókkal felszerelkezve jöjjön, és tüntessen velünk Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga épülete előtt. Amennyiben megértő, a konfliktust kiélezni nem akaró fogadtatást tapasztalunk, ez esetben természetesen nekünk sincs szükségünk karácsony előtt tüntetés szervezésével bajlódni, és hajlandóak vagyunk elállni tőle, de ha süket fülekre találna követelésünk (volt már ilyen), abban az esetben nem tudjuk garantálni, hogy a mélyen sértő esemény kapcsán jogosan felháborodó hazafiak nem vesznek-e elégtételt a nyilvános megalázásért.
Budaházy György és Toroczkai László